Kék szőnyeg

Nyitány

Kék szőnyeg. Őszintén szólva nem sok minden változott. Vagyis kinek hogy, azt akarom mondani. Van, akinek ugyanaz maradt a napi rutinja, más meg belekeveredett a holnap forgatagába, amelyből két dinár a kijárat.

Mi, tanyasiak azonban mindig tudtuk, mi vár ránk és mi következik. Miután leszedjük a kukoricát és a góréba rakjuk, a búzát elcsépeljük és a malomba adjuk, akkor kezdődik az igazi varázslat. Télirevaló az asszonynak, az igazi bećaroknak, a mulatós legényeknek pedig a kék szőnyeg lenyírása. Ez a kék szőnyeg rendszerint a szilvafák alatt terül el, a nyírás módszere pedig kézi. Metaforának hangzik, és az is: ahogy az öregek mondanák, összegyűlik a társaság, hogy összegyűljön a szilva is.

Ez még csak előjele annak, ami következik. Amikor a kék szőnyeget összeszedik, jól kipréselik és hordókba teszik, egy kicsit áll, aztán idővel újra összegyűlik a társaság a szívünknek kedves, vidám gép körül. Na, ez az igazi összejövetel. Amíg a cefre lassan rotyog, mindenki már a maga helyén van.

Előkészület

A tüzet rendszerint a szomszédra bízzuk, ő vigyáz a hőmérsékletre is. Ez mégiscsak felelősségteljes munka, ilyen feladatra nem hagyhatsz akárkit.

A keverőnél mindig fiatalabbnak, bírósabbnak kell állnia, mert ez mégiscsak kétkezi munka. Azonban a fiatalabbaknak idejében meg kell tanulniuk, hogyan készül elő a kazán, nézniük és tanulniuk kell. Nemritkán megesik, hogy a cefre odaég, ha nem keverik rendszeresen és folyamatosan. Tekintve, hogy milyen büntetés jár érte, valahogy könnyebb a fiatalabb nemzedéket fülön fogni, mint a saját korosztályodat, az nem megy.

A legénység kapitánya pedig két segédjével a kis csap körül forgolódik, és várja, hogy megeredjen. Amint elindul, azonnal mérik az erősségét, vizsgálják a színét, és amikor már folyt egy kicsit, az ízét meg az illatát is. Na, akkor kezdődik az igazi parlament és a véleményütközés. Az ízekről szóló vita a végtelenségig tart, mindenki a maga emlékeivel áll elő, hogy a jó barátjánál vagy egy távoli rokonánál kóstolta a legjobb prepečenicát, azt az újrafőzött pálinkát, amelyet háromszor, ugyan mit, négyszer főztek át, hogy nyerjen a minőségén.

Kibontakozás

És így tovább, mélyen bele az éjszakába. Persze nem csak arról van szó, hogy megvárják, mi folyik ki a kazánból, dehogyis! Az még fiatal rakija, amelynek állnia kell, meg kell érnie. Ilyenkor mindig előkerül egy-egy büszke üveg, amely már több évet állt, pókháló szőtte be és por lepte. Ennek a csemegének megvan a maga jelzése: a készítő neve, a gyártás éve, a parafa dugót viasz pecsételi le, rajta a készítő lenyomatával.

Egy rövid beszéd után mindenki szerencsét kíván ennek a csodás munkának és a résztvevőinek. Hogy jobb legyen, mint az, amit most töltenek a magasba emelt poharakba. Miközben lassan ürül a sikerült pálinka mintaüvege, az asztalra kerül egy deszka és egy kendővel letakart fonott kosár is. Az a kendő valójában az este sztárjait rejti, amelyek sorra a deszkára kerülnek majd, és elbűvölik a jelenlévőket.

Finálé

A jeget természetesen a slanina, a házi szalonna töri meg: három sor húsos csíkkal és pirosló fehérjével, jól megszárítva, készen arra, hogy az asztalra lépjen, mert a főfogás előtt először meg kell kenni a bendőt. Utána a kolbász következik, pikánsan csípős és szépen füstölt, azt pedig a sonka követi, puha, mint a lélek, sós, mint az ördög. Végül a kulen, az a fűszerpaprikás házi vastagkolbász, amely nélkül nincs se vita, se vigalom. Ez aztán az oka a jelenlévők lelkesedésének, akik esznek, és mintha még szürcsölnének is egy kicsit, míg a falatot befejezik. Köretnek a kertből való paradicsom, az úgynevezett ökörszív, meg a hagyma jár hozzá. Ha mindezt összeadja az ember, megkapja ezt a kis hagyományos tanyasi ünnepet, amelyet minden évben megtartunk.

Az asszony télirevalójáról pedig majd máskor…

– Isailov.